Pages

2017. július 28., péntek

Ízletes finomságok hétvégére

Sipor francia hagymalevese

Nagyjából 2000 évig, vagy talán több ideig is a hagymalevest a szegények ételének tartották, viszont ez a verzió már nem nevezhető szegényesnek: a húsleves alap lé, az olvadt sajt, és a kruton varázsolja telt és laktató étellé.
A francia hagymaleves ezen változatát készítette el Sipor is a Halál ereklyéi 12. fejezetében. Kóstoljátok meg Ti is!


Hozzávalók (6 adaghoz):
  • 4 közepes fej hagyma
  • 60 g vaj (olvasztva)
  • 1 bagett
  • 60 g reszelt parmezán sajt (+ díszítésnek)
  • 1 teáskanál só
  • ¼ teáskanál bors
  • ¼ teáskanál cukor
  • 1 evőkanál liszt
  • 1,5 l húsleves alap lé

Elkészítés:
  1. A sütőt előmelegítem 175 fokra. Amíg melegszik a sütő, megpucoljuk a hagymákat, majd igyekezzünk minél vékonyabb csíkokra vágni őket. Közben egy edényben elkezdem megolvasztani a vajat.
  2. A bagettet 2 végét levágom, és nagyjából 1 centi vastagra szeletelem.  Miután megolvadt a vaj, leveszem a tűzről, és egy szilikon ecset segítségével a bagettszeletek mindkét oldalát megkenem vele, majd egy tepsi teszem őket. A szeletek tetejét megszóróm reszelt sajttal, majd 10 percre az előmelegített sütőbe helyezem.
  3. Amíg a bagett a sütőben pirul, addig a maradék vajat visszateszem a tűzhelyre, beleteszem a felvágott hagymát, majd megszórom sóval és borssal. Megkeverem, utána pedig hozzáadom a cukrot, és nagyjából 15 percig közepes lángon addig kevergetem, amíg szépen meg nem barnul a hagymánk.
  4. Következő lépésként belekeverjük a lisztet, majd felöntjük az alap lével. 30 percig fedő alatt főzzük.
  5. Eközben elkészült a bagettünk is. A kész levest tányérokba szedjük, krutonnal és egy kis reszelt sajttal tálaljuk.


Jó étvágyat hozzá!


Molly hagymaszószos húsgolyói

Amikor Harry a Weasley családnál vendégeskedett, egyik reggel Arthur mesélte, hogy összefutott Kingsley Shackleboltba. Harry akkor még nem tudta ki ő, de Mrs. Weasley aznap pont hagymaszószos húsgolyókat készített ebédre (Harry Potter és a főnix rendje, 7. fejezet). Most ennek a remek fogásnak a receptjét ismerhetitek meg, hátha nálatok is ez kerül terítékre valamelyik nap.

Hozzávalók (6 adag):
Húsgolyókhoz:
  • 45 dkg darált hús (lehetőleg kevésbé zsíros)
  • 170 g zsemlemorzsa
  • 1 nagy tojás
  • 1 fej hagyma (finomra vágva)
  • 2 evőkanál friss petrezselyemzöld (aprítva)
  • ½ teáskanál só
  • ¼ teáskanál bors
  • 1/8 teáskanál szerecsendió
  • 2 evőkanál olaj
Hagymaszószhoz:
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 fej hagyma (aprítva)
  • 1 evőkanál liszt
  • 4 dl húsleves alap lé

Elkészítés:
  1. A húsgolyókhoz a darált hús összetevőit az olaj kivételével egy nagyobb tálban alaposan összedolgozom.
  2. Egy serpenyőben az olajt felhevítem, a húsmasszából 3-4 centis golyókat formázok, majd kisütöm őket a meleg zsiradékban (nagyjából 4-4 percig sütöm oldalanként).
  3. A hagymaszószhoz egy másik edényben olajt melegítek, majd a felaprított hagymát közepes lángon barnára pirítom. Miután megpirult hozzáadom a lisztet, és az alaplevet. Addig főzöm, amíg be nem sűrűsödik és bugyborékolni nem kezd.
  4. Ezután beleteszem a húsgolyókat, és további 15 percig főzöm. Rizzsel, tört burgonyával tálaljuk.

Jó étvágyat hozzá!

 írta: Lyria Clark (Arcanus)

Interjú - Lilith Torn

Első interjúalanyom egy elsős Arcanusos diák volt. Lilith Torn készségesen és őszintén válaszolt a kérdéseimre. Reményeim szerint sok újdonságot tudtatok meg róla, és válaszaiban, sok elsős magát látta, mert én teljesen átéreztem mindazt, amit Lilith mesélt.
Kezdjük is:

Eleonora Parker: Milyen előzetes információid voltak az Grácia Roxfortról? Volt más iskola, amin gondolkodtál, ha esetleg, nem kapnád meg a leveled?
Lilith Torn: Anyukám is ide járt, így nagyon sokat mesélt nekem az iskoláról és igazából meg sem fordult a fejünkben, hogy nem fogok innen levelet kapni.

Eleonora: Mikor biztossá vált, hogy felvételt nyertél, melyik házban reménykedtél? Melyik közösség volt szimpatikus?
Lilith: Egyértelműen Arcanusos akartam lenni, a többi ház nagyon messze áll a személyiségemtől.

Eleonora: Mely tantárgyak vonzanak? Mi az, amiről már az iskola előtt is tudtál?
Lilith: Igazából az összes tantárgy és iskolán kívüli tevékenység érdekel. Szeretném a lehető legtöbbet és legjobbat nyújtani mindenből, mert végső soron ezért vagyok itt. A Sötét Varázslatok kivételével mindegyik tárgyról tudtam, az sötét varázslatokról csak az utolsó pillanatban értesültem, addig azt hittem, hogy ezt a mágia területet a Sötét Varázslatok Kivédése tantárgy kereteiben fogjuk tanulni. Ettől függetlenül nem várom kevésbé, hogy ezt a területet is elsajátíthassam.

Eleonora: Észrevettem, hogy érdekel a kviddics. Hogyan ismerted meg ezt a sportot? Melyik csapat a kedvenced?
Lilith: A kviddicsről már jóval korábban hallottam, mint ahogy szerintem az összes varázslógyerek. Sajnos az iskola előtt nem volt lehetőségem ezt a sportot űzni, ugyanis a családom egyik fele mugli, így amikor elég gyerek volt körülöttem egy csapat kialakításához (mondjuk családi összejöveteleken), akkor sem volt lehetőségünk játszani egy csomó mugli jelenlétében. Kedvenc csapatom kifejezetten nincs, csak élvezem nézni ezt a játékot, függetlenül attól, hogy ki nyer.

Eleonora: Engedd, meg hogy pletykáljak egy kicsit. Azt hallottam, a vonatút során összetűzésbe kerültél két prefektussal. Igaz ez, mi történt igazából?
Lilith: Az igazság az, hogy nem szeretek nyíltan ellenségeskedni. Valóban történt egy kis összetűzés köztünk, ennél többet azonban nem szeretnék elárulni. A helyzetet megoldottuk, nem tartjuk a haragot.
Viszont úgy vélem, hogy a prefektus feladata a kisebbek támogatása lenne, nem pedig a velük való kötekedés.

Eleonora: Így, hogy túl vagy az első heteden, és a tanításokon is. Melyik tárgyat találod a legnehezebbnek? A tanátokról mi a véleményed?
Lilith: Számomra az Sötét varázslatok kivédése és az Átváltoztatástan volt eddig bonyolultabb, de semmi olyan, amivel ne tudnék megbirkózni. A tanárok kedvesek, vannak, akiknek magasak az elvárásaik, ami nem feltétlen baj, ez is csak azt mutatja, hogy milyen magas színvonalú ez az iskola. Azt azért sajnálom, hogy Vanessza Professzor, az Arcanus házvezetője nincs velünk ebben az évben, de Victoria Vulpine Professzor is nagyon kedves, eddig, ha bármi problémám volt, nagyon segítőkész volt és nyugodt szívvel fordultam hozzá.

Eleonora: Sikerült barátokat találnod? Zárkózottak voltak a többiek?
Lilith: Vicces, hogy ezt pont te kérdezed tőlem, bár az interjú szempontjából megértem a kérdést. Úgy vettem észre, hogy mindenki elég félénk, én azért igyekeztem a kezdeti izgalmon túllendülve nyitott lenni mindenki felé (mondjuk, ez nem jelenti automatikusan azt is, hogy mindenkivel kedves vagyok, ezt sajnálom, ezen túl kell lépni). A vonaton összeismerkedtem egy Caminusos lánnyal, akit sajnos azóta sem láttam, illetve egy Arcanusos lánnyal, akivel jó barátnők lettünk és később találkoztunk két másik háztársunkkal is, akikkel szintén jóban vagyok, meg ugye meg is alakítottuk az Arcanus kviddics csapatát. Bár még mindig nagyon viccesnek találom, hogy ezt pont neked mondom, amikor te vagy az egyik tag.

Eleonora: Utolsó kérdésem ennyi lenne: Mit üzensz a Boszi olvasóinak?
Lilith: Mindenkinek sikerekben gazdag tanévet kívánok, remélem más is annyira lelkes, mint én, tanuljatok rendesen és gyűjtsétek a pontokat (főleg az Arcanusosok) és nem utolsó sorban olvassátok majd a Bosziban megjelenő Varázsirodalom rovatot, amit én írok.
Köszönöm az interjút, Eli, megtiszteltetés volt.

Én is nagyon köszönöm, Lilithnek, hogy együtt dolgozhattunk.
Minden Boszi olvasónak, és Gráciásnak sikeres évet kívánok:     
írta: Eleonora Parker

2017. július 27., csütörtök

Lauren Kate: Fallen - Kitaszítva

A történetről: Lucinda Price gyerekkora óta árnyékokat lát. Ez a dolog annyira súlyos, hogy gyógyszereket is szed rá, ám amikor az egyik árny egy iskolai bulin tüzet gyújt és ez az egyik osztálytársa halálához vezet, Lucet elküldik a Sword & Cross bentlakásos javítóintézetbe. Itt megismerkedik Daniel Grigorival és azonnal megmagyarázhatatlan módon vonzódni kezd hozzá. A fiú viszont nem akarja, hogy bármi köze is legyen a lányhoz és igyekszik ellökni őt magától. Miközben Luce próbál alkalmazkodni az új környezethez, újdonsült barátaival elkezd nyomozni az után, hogy vajon, mit is titkol Daniel valójában és mi köze van ennek a lányhoz. 

A könyv címe és a prológus elolvasása után egyértelművé válik, hogy ez a könyv valójában angyalokról és reinkarnálódó szerelemről szól. Daniel bukott angyal, aki szerelmes Luceba, ám amint szerelmük beteljesülne, a lány spontán elég és újjászületik egy új életben. A könyv cselekménye a jelenlegi életét mutatja be és azt, hogyan jön rá arra, hogy ők Danielell összetartoznak. A könyv az első kétszáz oldalig (a prológuson kívül) teljesen mellőzi a fantasy szálat, egy egyszerű iskolás ifjúsági regény és csak az utolsó száz oldalon derülnek ki igazán a dolgok. 
Őszintén szólva a cselekmény követi a szokásos iskolás, nyomozós fantasyk cselekményét, ha egyet olvastál, mindet olvastad, ami igazán feldobja az a történetben rejlő potenciál. A reinkarnálódó szerelem ötlete egyedi, felkelti az ember érdeklődését. Ami negatívum, hogy keveset tudunk meg róla, mivel ez egy négy részes sorozat, és ennek a cselekményelemnek a háttere nem igazán van kibontva, helyet hagyva a folytatásnak. Megismerünk sok remek karaktert, nekem nagyon tetszett a karakter kidolgozás, a mellékszereplők is érdekesek, ami egy regénynél nagyon fontos, hogy a mellék karakterek ne csak a főhősnek asszisztáljanak, hanem legyen saját személyiségük, történetük. Ez itt megvan és igazából a könyv végén az ember szívesen veszi kezébe a folytatást. 

Összegzés: Ez a könyv tipikusan az a fantasy könyv, ami fantasyként adja el magát, de valójában a romantikán van a hangsúly. Baj? Nem feltétlen. Aki szereti a romantikus történeteket, annak mindenképpen ajánlani tudom, de aki inkább szívesebben olvasna olyan könyvet, amiben az angyalokon van a hangsúly, az válasszon inkább más olvasmányt.

írta: Lilith Torn (Arcanus) 

Cserediák program indulhat a mugli iskolák és a varázs iskolák között?

Köszöntöm a Mugli világ rovat olvasóit!

Néhány napja felütötte fejét az a hír, mely szerint cserediák kapcsolatot szeretnének indítani a varázs iskolák és a varázstalanok iskolái között.

A Minisztérium még csak az alapokat beszélte át, de már egyet s mást tudhatunk:

Először is, ha már biztosra mentek, akkor az első cserediák program jövő évben már elkezdődhet.

Minden varázs iskolából és mugli iskolából kiválasztanának tíz-tíz tanulót, majd párokba rendezve őket, egymás helyére rakják őket. A mugli diákok a varázs iskolákban élnének egy évig, míg a varázsló- és boszorkánycsemeték a mugli gyermek szüleinél. Így aranyvérű diákok is megismerkedhetnek a mugli életvitellel, ha nem tanulmányozták még azokat.

Végezetül, amelyet még megtudhattam: a diákoknak, akiket kiválasztanának erre a programra, az egy év leteltével egy több oldalas esszét, vagy jobban mondva naplót, kell leadniuk az arra kirendelt embernek, aki ezekért megy. Majd ezeket egytől egyig átolvassák a Minisztérium emberei és megvitathatják mennyire volt ez hasznos dolog.

Szerintem jó lehet ez az ötlet, így a két világ jobban tisztában lenne a másiknak az életével és megértenék azt. Remélem, hogy sikert ér el eme program!

Mit gondolnak? Maguk szerint is jó lenne ez a cserekapcsolat?

Ennyi lett volna most a Mugli világ rovat.
Boszorkányosan szép napot!

írta: Gina Cobbler, Solaris

2017. július 26., szerda

Egy őrjöngő mugli a varázsvilágban!


Exkluzív hír! Pánik tört ki az Abszolúton! 

Egy mugli férfi, nevén nevezve Adam Rogers, a varázslók vásárlónegyedébe került és teljes rongálást, ámokfutást vitt véghez, amint meglátta a számára szokatlan, varázstárgyakat, -lényeket. Ahogy több tanú is vallotta, a férfi minden bizonnyal a Foltozott Üst felőli átjárón keresztül kerülhetett át a mi világunkba, de hogy hogyan lehetséges ez, nem tudjuk. Lehet, hogy véletlenül kifigyelte egy varázsló átkelését a falon túl, de nem biztos. 

Az a biztos, hogy a mugli betörte a kviddicsboltnak a kirakatüvegét, Mr. Ollivander ablaküvegét, valamint Madame Fortescue fagylaltszalonja előtti két asztalt és a hozzájuk tartozó székeket is felborította. De ez még néhány a sok közül, amit elkövetett őrjöngésében, mielőtt néhány auror közbelépett és elkábították, majd elhopponálva a férfival egy biztonságos helyre, törölték az emlékeit is. 

Néhány boszorkány, inkább gyerekek, nagyon megijedtek ezeknek az eseményeknek a következtében, de már őket is ellátták a Szent Mungóból odaérkezett ápolók, egy-egy fiola nyugtatófőzettel. 

Lassan helyreáll a rend a vásárlóknak kedvező utcán és jobban fognak ügyelni ezek elkerülése végett az aurorok is, így már reméljük nem kell aggódnunk több varázstalan ember miatt. 

Ennyi lett volna a Mugli világ rovat. 

Boszorkányosan szép napot! 

írta: Gina Cobbler, Solaris

Új csapatok alakultak hazánkban

Rengeteg magyar származású, kiválló játékos van leigazolva külföldi csapatokhoz, a jobb kereset, életszínvonal miatt. Ami azonban nagy problémát jelent, nincs elég csapat hazánkban, így a magyar játékosoknak esélyük sincs ezt az országot erősíteni többek között egy világbajnokságon. Ennek megoldásaként még tavalyi év során hirdetett meg a Minisztérium egy pályázatot, a hazai kviddics csapatok alakításának céljából.
A program sikeréről árulkodik a tény, miszerint 4 elit (már válogatott tagja volt) és további 32 játékos jött vissza, így 6 új csapat alakult. Bár még mindegyik együttes a felkészülésnél tart, a következő hónapban elkezdődnek a meccseik. Addig is csak a csapat összeállításokat tudjuk biztosan.
A Debreceni Dübörgők csapata, mint a névben is szerepel Debrecen közelében tartják edzéseiket. A tagjai Sárosi Vilmos, Péter Anna, mint terelők, Csóka Ádám, őrző, Kis Dávid és András, az ikerpár hajtók és utoljára, de nem utolsó  sorban a fogójuk, Lerév  Lina. Edzőjük, Vozár Xavér nem árult el sok mindent a csapatról, annyit viszont megtudtunk, hogy eddig nem látott mozdulatokkal és taktikával várják első meccsüket. Érdekességként elmondható a csoportról, hogy mindenki más országból tért vissza, együtt még nem, csak egymás ellen játszottak.  A rajongóik pedig, mint saját kviddics  talárjuk kék-sárga színben fog pompázni közel 5 hét múlva.
Vala Vince, Baranyai Bendegúz, Kovács Kíra, Berki Benjámin, Bali Ármin és Árkos Éva összeállítás, avagy a Pécsi Párducok indulnak a legnagyobb eséllyel. Kíra svéd 40-szeres válogatott, míg Vince a brit Dimbourne-i Darazsak örzője volt. Színeik a zöld és a piros. Különlegességük, hogy a csapat összes tagja balkezes.

A többi négy csapat nevéről még semmi konkrét dolgot nem tudunk, az viszont kiderült, hogy mind a Makón, Pesten, Salgótarjánban és a Balatonnál edző csapat gőzerővel készül a megmérettetésekre, és a megnyitó meccsen, amin Debrecen és Pécs csapata játszik, Tudor Hushpush, a Kviddics évszázadai című könyv szerzője is jegyet foglalt.
Minden kviddicsrajongónak ajánlom a meccsek megnézését. A csapatokról minden második nap új információ olvasható a Kviddics a javából bolt kirakatán. Jegyvásárlásra lehetőség a már említett boltban az Abszol úton, illetve újdonságként a muglik által használt Interneten a www.kviddicsmeccsrejegy.hu-n adódik lehetőség. További cikeszes szép napot kívánok minden Olvasónak!

Írta: Várvölgyi Dorka, Caminus ház, 1. évfolyam

2017. július 25., kedd

3 hűsítő nyári recept



Solaris koktél 

A kedves és hűséges Solaris ház lakóinak, akik a megingathatatlan pozitív életszemléletükkel fényt visznek iskolánkba, bearanyozva ezzel a mindennapokat. 

Hozzávalók :

  • 3 cl ananász lé 
  • 3 cl narancslé (100%-os) 
  • 3 cl rum 
  • 3 cl gyömbér üdítőital 
  • 2 cl banán aroma 
  • 1 cikk citrom díszítésnek 
  • 2-3 jégkocka 


Elkészítés: A rumot, a narancslét, az ananász lét és a banán aromát összekeverem. Hozzáadom a jégkockákat és a gyömbér italt. Végül citrommal díszítem. 

Tipp: Ha alkoholmentes italt szeretnél, akkor egyszerűen csak hagyd ki a rumot vagy tegyél bele helyette rum aromát, és máris élvezheted e mennyei hűsítőt. 

Egészségetekre!



Caminus koktél 

A bátor és tüzes Caminus ház lakóinak, akik szenvedéllyel és pozitív gondolkodással töltik meg iskolánkat. 

Hozzávalók : 

  • 3 cl fehér rum 
  • 1 cl brandy 
  • 1 cl narancslé (100%-os) 
  • 2 teáskanál narancs szirup 
  • 2-3 jégkocka 
  • 1 cikk narancs díszítésnek 



Elkészítés: A rumot, a brandyt, a narancslevet és a szirup jéggel egy shakerben összerázom. Ha jól összeráztam egy martinis pohárba öntöm át. Naranccsal díszítem. 

Tipp: A trópusi ízek kedvelői a narancslé és a narancs szirupot passió gyümölccsel vagy mangóval is helyettesíthetik. 


Egészségetekre!



Arcanus koktél 

A titokzatos és kiismerhetetlen Arcanus ház lakóinak, akik varázslatos személyiségükkel színesítik iskolánkat. 

Hozzávalók :

  • 3 cl áfonyás vodka 
  • 6 cl tonik 
  • 1 cl áfonya szirup 
  • 2-3 jégkocka 
  • 10 szem friss áfonya 
  • 2-3 mentalevél díszítésnek 


Elkészítés: A friss áfonyát a pohár alján egy kanál segítségével összenyomkodom. Hozzáadom a jégkockákat, a vodkát, a tonikot és a szirupot, majd alaposan összekeverem. Mentalevéllel díszítem.
Tipp: Alkoholmentes változat elérése érdekében a vodka helyett több áfonya szirup (1 cl helyett 3 cl) javasolt. 

Egészségetekre!

írta: Lyria Clark (Arcanus)

Vérfarkas rezervátum Amerikában


Az 1998-as nagy varázsháborút követően egész Európában üldözni kezdték azokat a varázslényeket, akik a sötét oldalon harcoltak. Többek között a dementorok, és az óriások is ebbe a kategóriába sorolhatóak. Azonban az üldözések mégis egy másik fajt, a vérfarkasokat viselték meg legjobban. A törvények szigorítása után, hogy biztosítsák a varázsvilág biztonságát, minden vérfarkasnak igazolnia kellett magát, és bizonyítania, hogy a Mágiaügyi Minisztériumhoz hűséges, akár átváltozott varázslóról, akár korábbi mugliról volt szó. 

Azonban hiába igazolták magukat az alakváltók, nem tudták lecsillapítani annak a rengeteg városnak és falunak a lakosságát, ahol a háború alatt vérfarkas hordák pusztítottak. Ezeken a helyeken mindenre tekintet nélkül elkapták őket, és volt, ahol még halálra is ítéltek egy szerencsétlen vérfarkast. Sajnos az utálat a mai napig fennáll. 


Ennek a helyzetnek a kiküszöbölése érdekében döntöttek úgy a mágiaügyi miniszterek az éves Nagytalálkozón, hogy Amerikában létesítenek egy rezervátumot csak vérfarkasoknak. Ezen a helyen az alakváltók nyugodt körülmények között élhetnének, biztosítva lenne a védelmük teliholdak alkalmával, ezen felül pedig mindenféle luxuskörülményeket biztosítanának nekik. Már most rengeteg vérfarkas iratkozott fel a várólistára, és a számítások szerint ez a szem akár megtriplázódhat egy éven belül. 

Persze egyes alakváltók megalázónak találják ezt az ötletet, és páran fel is szólaltak a lealacsonyító intézkedés ellen, de ez a szám még így is elhanyagolható a pozitív visszajelzések mellett. A rezervátumot várhatóan jövő tavasszal adják majd át. Amennyiben pedig a kísérlet sikerrel zárul, további rezervátumok jöhetnek létre nem csak Amerika, de Európa, Ázsia, és akár Afrika területein is. 

Írta: Ercon Black

2017. július 22., szombat

Megjelent Batihlda Bircsók élettörténete

Ki ne ismerné Bathilda Bircsókot a híres mágia történészt, akinek olyan remek könyveket köszönhetünk, mint például A mágia története? Bathilda halálának tízedik évfordulójára, Lumilda Fumblemux újságíró végre összeállította az oly régóta várt életrajzi kötetet a méltán híres boszorkányról. A kötet közel hét évig íródott, Lumilla igyekezett minél élethűbb forrásokat felkutatni és megkeresni az összes olyan boszorkányt és varázslót, akik megbízható információkkal tudtak szolgálni Bathilda életéről. A könyv nem egy könnyű olvasmány, közel nyolcszáz oldal, hiszen egy ilyen nagyszerű boszorkány életét nem lehet könnyen összefoglalni. A szerző, hogy megtörje a monotonitást, az életrajzi szálat bizonyos időközönként megszakítják interjúk, Bathilda ismerőseitől, az adott életszakaszra vonatkozóan. A személyes hangvétel ellenére Lumilla ügyesen elérte, hogy a könyv ne süllyedjen le a pletykarovatok szintjére, ahogyan manapság sok életrajzi könyv teszi. 

Sajnos még nem sikerült eme nagyszerű könyv végére érnem a cikk leadása előtt, mert mint már korábban említettem igen vaskos kötetről van szó. Ám azt hiszem, hogy egy életrajzi kötet ajánlásánál ez nem jelent problémát, mivel a „történet” vége nem befolyásolja az értékelésemet. Szerintem ez egy igazán egyedülálló könyv lett, a maga műfajában, igazi dokumentarista, nem lejárató szándékkal íródott könyv. Méltó tisztelgés Bathilda munkássága előtt. A kötet részletekbe menő, de sehol sem fed fel többet a kelleténél. Bathilda életének fontos állomásin kívül megismerkedhetünk egyes könyvei megírásának körülményeivel és előzményeivel, illetve azok fogadtatásával. Az én ízlésemnek tökéletesen megfelelt. Ajánlás: Én nyugodt szívvel ajánlom ezt a könyvet bárkinek, akit kicsit is érdekel ez a téma. 

Olvasmányos, élethű és érződik, hogy az író mennyire tisztelettel viszonyult ahhoz, akiről írta ezt a könyvet. 

Írta: Lilith Torn

2017. július 21., péntek

Közeledik a Nemzetközi Varázslény Felügyeleti Osztályok konferenciája!

Idén 153. alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Varázslény Felügyeleti Osztályok konferenciája, mégpedig hozzánk egészen közel, Lengyelországban. A konferenciának minden évben más ország ad otthont, tavaly a kanadai Minnesotában rendezték meg. Ez az esemény hatalmas port kavar a varázsvilágban, mivel a varázslényeket érintő központi kérdéseket ezen alkalommal vitatják meg az osztályok vezetői. 

Az idei konferencia programja:

  • A vámpírok étkezési területeinek korszerű szabályozása 
  • A kappák illegális tartásának felszámolása
  • A sárkányrezervátumok területének kiterjesztése 
  • A sellők nyelve:, bekerüljön az iskolákba, mint választható tantárgy, vagy ne?
  • Gnómok túlszaporodásának kezelése 
  • Vándorló óriás pixirajok megállítása 

Ezeken felül minden ország küldötteinek lehetősége van egy személyes kérdés előterjesztésére, mely megvitatásra kerül a résztvevő illetékese, illetve az elnök által.
A konferencia zártkörű, de a végeredmény szokás szerint megtalálható lesz a Nemzetközi Varázslény Hírek (NVH) című havilapban. 

A találkozóra augusztus 26. –án kerül sor, a vége várhatóan 30.-a körül lesz.
A pontos helyszínt biztonsági okok miatt nem közöljük. 

Írta: Ercon Black