Pages

2026. július 29., szerda

Elveszve a zöld fák árnyéka alatt

Július közepén Visegrádon jártam, ahol a város határában szálltam meg. Innen indult el a 19 km hosszú túrám, melyről mesélni szeretnék.

Az Ördögmalom vendéglő neve talán sokunknak ismerősen cseng. Itt vannak azok a tavak, melyekből saját magunk foghatunk pisztrángot, amiket el is készít nekünk az étterem. Tehát a pisztrángos tavak mellett elhaladva a műúton haladtunk felfelé az Urak asztala irányába. Sokáig az aszfaltos úton mentünk, majd az egyik csapáson át elindultunk az erdő rejtettebb ösvényein. Miért mondom, hogy rejtettebb ösvény? Mesélek kicsit az Urak asztaláról, aztán rögtön meg is fogod érteni.

Az Urak asztala

Első hallásra egy romantikus kis rét jutott eszembe, ahol Mátyás király hadvezérei leülhettek tárgyalni, de a valóság egészen más. A férjem ugyan a Lokus térkép szintvonalait követte, mégsem ért ki jelölt ösvényre. A magyarázat pedig egyszerű. Turista nem kereste az 1950-es évektől az Urak asztalát, mivel katonai bázis épült a Visegrádi-hegység legmagasabb pontjára. A katonai területet elhagyatva találtuk, a régi bunkereket, és tank garázsokat lassan visszaveszi a növényzet. Pár kiránduló lézengett rajtunk kívül a területen, de én azt mondom, csak akkor éri meg a dzsungelharc, és a csalánba lépés, ha el akarod mondani, jártál a Visegrádi-hegység legmagasabb pontján. Egyébként nem szép hely, és a panorámát magas fák takarják…


Tovább haladva:

Az Urak asztaláról leereszkedtünk, és a Kéktúra ösvényein folytattuk a túrát. Végre egy nyájas tisztásra érkeztünk, ahol szépen bálázott széna, és lekaszált fű fogadott minket. A Nagyvillámon akartunk ebédelni a Panoráma étteremben, és ehhez már végre kitaposott turistaút vezetett. A keskeny csapásokról szép kilátás nyílt a Dunakanyarra. A Moli – pihenő után a Barát –halomnál tartottunk egy rövid szünetet, ahol egy kövön Wass Albert idézet állt.

 


Innen már nem sok kellett, hogy megérkezzünk a Nagyvillámra. A sípálya mellett haladtunk el, érintettük a bobpályát is, aztán megebédeltünk a Panoráma étterem teraszán. Mesés kilátás nyílt a Fellegvárra, és finom ételeket ettünk.

A túra vége:

Utunkat a Visegrádi Fellegvárban zártuk, ahol megnéztük a kiállítást, és letekintettünk a Salamon – toronyra, és a királyi palotára, ahol éppen lovagjátékok zajlottak. Szívesen időztem volna még, de elszállt a nap, és még vissza kellett érnünk a városba, ahol az autót hagytuk.

 


 

Végül leereszkedtünk a városba a Kálvária – dombon, és elhaladtunk egy hangulatos kis kápolna mellett is.

Összességében szép napot töltöttem kettesben a férjemmel, és ismét sok látvánnyal gazdagodtam. Az időjárás szerencsére kegyes volt hozzánk, és nem égetett halálra a nap. Mindenkinek ajánlom ezt a túrát, akiben van elég kalandvágy, hogy felfedezze a Visegrádi-hegység szépségeit. Vagy csak elmerüljön a természetben, és kitisztítsa a tüdejét a város porától…

 


Írta: April Starr, Solaris

Aranyhold palacsinta vaníliafagyival

 Kedves Olvasóim!

A Mágikus Strandok egyik legkedveltebb finomsága következik. A legenda szerint a sellők ezt kérik minden teliholdas estén, a kis sárkányok pedig csak akkor hajlandók hazamenni a partról, ha még kapnak belőle egy utolsó falatot. Puha, illatos palacsinta, amelyet egy gombóc hűs vaníliafagyi koronáz meg.

Hozzávalók:

A palacsintához

• 150 g finomliszt 

• 1 tojás 

• 300 ml tej 

• 50 ml szénsavas ásványvíz 

• 1 csipet só 

• 1 teáskanál vaníliás cukor 

• 1 evőkanál olaj a tésztába 

• kevés olaj a sütéshez 

A tálaláshoz

• 2–3 gombóc vaníliafagyi 

• porcukor 

• (opcionálisan csokoládészósz vagy friss gyümölcs)


Elkészítés:

Minden alapanyagot készítsünk elő! Vegyünk elő egy keverőtálat, keverőt, valamint egy palacsintasütőt és egy fordító lapátot. A bátrabb boszorkányok és varázslók a levegőbe feldobással is megfordíthatják.

Vedd elő a tálat, majd szórd bele a lisztet, a csipetnyi sót és a vaníliás cukrot. Keverd össze három lassú körrel az óramutató járásával megegyezően, hogy felébredjen a tészta ősi sütőmágiája.

Üsd bele a tojást, majd lassan csorgasd hozzá a tejet. A fakanállal keverd addig, amíg a tészta olyan sima nem lesz, mint a Hold tava szélcsendes éjszakán.

Öntsd hozzá a szénsavas vizet és az olajat. A buborékok apró levegőmanók, akik könnyeddé és selymessé varázsolják a palacsintát.

Pihentesd a tésztát 15–20 percig. Ezalatt a lisztszemek magukba szívják a varázserőt, és a tészta elnyeri tökéletes állagát.

Melegítsd fel a serpenyőt, és kend meg egy leheletnyi olajjal. Amikor már kellemesen forró, önts bele egy merőkanálnyi tésztát, majd egy finom csuklómozdulattal forgasd körbe. A varázslók szerint ilyenkor érdemes halkan ezt suttogni: "Aranyfény, holdvilág, sülj puhára, palacsintám!"

Süsd az első oldalát 1–1,5 percig, amíg aranybarna pöttyök jelennek meg rajta. Ezután egy határozott, mégis bátor mozdulattal fordítsd meg, és süsd a másik oldalát még 30–40 másodpercig.

Halmozd egymásra a kész palacsintákat, hogy a bennük rejlő melegség egyetlen nagy varázslattá olvadjon össze.

Tálaláskor helyezz mellé egy gombóc vaníliafagyit. Ahogy a hideg fagyi lassan találkozik a még langyos palacsintával, megszületik a Mágikus Strandok egyik legkedvesebb desszertje – amelyről azt mesélik, hogy minden falat egy csepp nyári varázslatot rejt.


Jó étvágyat!

Írta: Jane Black, Caminus


4. Rejtvény

Az ötödik évben két nagy csoportot is megismerünk, a Főnix rendjét, illetve Dumbledore Seregét (DS).

Ebben a rejtvényben nincs más dolgotok, mint párosítani a tagokat. Azonban vigyázzatok, mert van, aki mindkettőben is tag volt!

13 pont szerezhető ezúttal



Válaszaitokat ezúttal is az szboszi.gracia@gmail.com-ra várjuk. 


Ne felejtsétek el az email tárgyában feltüntetni az iskolai nevetek, évfolyamotok, házatok és hogy a 4. rejtvényről van szó. Év végén pedig ismét kiosztásra kerül az Év rejtvényfejtője díj.


Készítette: Júlia Snape, Solaris

2026. július 13., hétfő

3. rejtvény

A Roxfort új tanára csak a Sötét Varázslatok Kivédése órát tanította, mégis sok újdonságot hozott jelenléte az iskolai életbe. Több oktatásügyi rendelet is szóba került miatta a tanév során, a ti feladatotok ezekkel kapcsolatos. Párosítsátok a rendeletet tartalmát a számával. 


Ezúttal 7 pontot tudtok szerezni.




Válaszaitokat ezúttal is az szboszi.gracia@gmail.com-ra várjuk. 


Ne felejtsétek el az email tárgyában feltüntetni az iskolai nevetek, évfolyamotok, házatok és hogy a 3. rejtvényről van szó. Év végén pedig ismét kiosztásra kerül az Év rejtvényfejtője díj.


Készítette: Júlia Snape, Solaris

Az Erdőtündérek Ribizlis Muffinja

 Kedves Olvasóim!

Vannak napok, amikor a konyhában nemcsak sütemény készül, hanem egy apró csoda is. Amikor a tálban kavargó tészta lassan aranyló felhővé változik, a piros ribizliszemek pedig olyanok, mintha az erdő tündérei rubintköveket szórtak volna bele.

Ez a muffin könnyű, puha, kívül enyhén roppanós, belül pedig szaftos és gyümölcsös. Tökéletes egy délutáni tea mellé, vendégvárónak, vagy csak azért, mert egy kis varázslatra mindig szükségünk van.

Hozzávalók

  • 2 db tojás
  • 22 dkg cukor
  • 120 ml étolaj
  • 170 ml tej
  • 33 dkg finomliszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 bögre piros ribizli

 

Elkészítés

Készítsük elő az összes hozzávalót, hogy minden kéznél legyen. Ahogy a boszorkányok is mondják: a legjobb varázslatok mindig renddel kezdődnek.

Egy nagy tálban keverjük habosra a tojásokat a cukorral. Ezután hozzáöntjük az olajat és a tejet, majd óvatosan elkeverjük, hogy a keverék sima és selymes legyen.

A lisztet összeforgatjuk a sütőporral, majd több részletben a folyékony alaphoz adjuk. Csak addig keverjük, amíg egynemű lesz – a muffin akkor marad igazán puha, ha nem dolgozzuk túl a tésztát.

Végül óvatos mozdulatokkal beleforgatjuk a piros ribizlit. A kis rubinvörös szemek sütés közben finoman megpuhulnak, és minden falatba egy csepp nyári varázslatot csempésznek.

Papírral bélelt muffinformákat körülbelül kétharmad részig megtöltünk.

Előmelegített 180 °C-os sütőben körülbelül 20–25 percig sütjük, amíg a muffinok szépen megemelkednek és aranybarnára pirulnak.

Miután kivettük őket a sütőből, hagyjuk néhány percig hűlni. A tetejük enyhén roppanós, belsejük puha és illatos lesz, a ribizli pedig kellemesen savanykás ízével teszi igazán különlegessé.


Egy csésze tea vagy frissen főzött kávé mellé igazi mesebeli finomság. Ha marad belőle másnapra (bár erre kevés az esély), még mindig ugyanolyan omlós és ízletes lesz.

Jó étvágyat és kellemes varázslást kívánok!

Írta: Jane Black, Caminus

 

 

 

Kőfejtő Budapest közelében

 

Ha egy könnyed túrára vágyunk, nem kell messzire menni. Most egy olyan sétát ajánlok, mely kitűnő választás lehet hegymászóknak, kutyasétáltatóknak, vagy akár a természetben piknikezni vágyóknak is. Én is gyakorta megjárom a férjemmel, és a kutyákkal, és kifejezetten élvezzük! Hogy miért? Mert maximum másfél óra alatt teljesíthető, és tényleg gyönyörű a kilátás Budapestre.

Ez a hely nem más, mint a Csillaghegy és Üröm között húzódó Róka –hegy!

 

Kialakulása

Budapest egykori mészkőbányája, mely a külszíni fejtésnek köszönhetően érte el jelenlegi formáját. A területet még a II. világháború után is művelték, de 1977.-től védett területnek számít. A bánya három udvarra osztható fel, mely magasságuk szerint jól elkülönül. A természetvédelmi terület mindösszesen 9 hektárnyi területen helyezkedik el, és a bánya felszámolása után az élővilág lassan birtokba vette.


(

Botanikája, zoologiája

A Róka- hegyen számos olyan növény és állat él, mely máshol Budapesten nem figyelhető meg. Növényzetét főleg molyhos tölgyesek, és cseres tölgyesek alkotják, a kövek felszínét sziklagyepek borítják. A magasabban fekvő területekre fekete fenyőt telepítettek, hogy megkösse a talajt. A füves területeken kecskerágók, fagyalok, és galagonyabokrok találhatók. Botanikai szempontból talán a legkiemelkedőbb a gyapjas gyűszűvirág és az ősszel nyíló vetővirág.


A növények mellett a Róka – hegyen számos olyan állatfaj is megfigyelhető. A madarak közül a bajszos sármány, és a holló, mely igazi ritkaságnak számít. A sármány ugyan nem itt költ, de a holló költési idejére a bányaudvarokat lezárják. A barlangokban denevérek tanyáznak, megtalálható a közönséges kései denevéren kívül a kis és a nagy patkósdenevér is. A kövek között gyíkok és rézsiklók bújnak meg. Rovarok közül pedig a nagy pápaszem, a díszbogárfélék és a kékszárnyú sáska a terület gyakori vendége.

 

Megközelítése:

 A Csillaghegyi HÉV állomáson kell leszállni, és elindulni az Ürömi út felé. A Rókahegyi utcába kell befordulni, majd erre merőlegesen a Hegycsúcs utcán át érjük el a Gyöngyvirág utcát. Jobbra fordulva megtaláljuk a P∆ jelű ösvényt. Innen egy ideig földút vezet, majd megtaláljuk a 90-es években kiépített lépcsőket is.

Természetvédelmi területen jársz, ne szemetelj! 



Írta: April Starr, Solaris