A többfejű sárkány, a mágikus és spirituális tulajdonságokkal felruházott mitikus lény nem csak a magyar népmesékben visszatérő szereplő. A honfoglalás idején egy törzsi tisztséget jelölt, a 15. században Magyarországon működött a Sárkány Lovagrend, de megjelenésüket gyakran hozták összefüggésbe a pusztító viharokkal vagy éppen a kincseket őrző mesebeli lényekkel is. A Mecsek északi oldalán megbúvó Sárkány-kútban azonban még ma is hallhatjuk egy „barlangban rekedt sárkány” furcsa hangját.
A magyar mitológiában meghonosodott sárkánykép nem teljesen azonos az európai legendák hüllőszerű szörnyével, hanem inkább egy esetenként akár több fejjel is ábrázolt humanoid figura. A magyar mondavilágban utóbbiak mind egy-egy lelket szimbolizáltak.
A sárkányok, mint az ősi hitvilág elemei egyrészt az anyagi és a szellemi világ közötti kapcsolatot szimbolizálták, másrészt pedig a természeti erőkkel azonosították őket. A sárkánytéboly meglehetősen erősen hatott egyesekre, akik váltig állították, saját szemükkel láttak igazi, hús-vér sárkányokat. Érdekesség, hogy a magyar nyelvben először helységnévként fordult elő: 1193-ból származik az Inde ad Sarcaju, 1262-ből a Sárkányosfő és 1391-ből a Sárkányszigete településnév.
„Egy estefelé Kecén künn a kapunál állottunk sokan, s nagy hirtelenséggel az égen egy szárnyas sárkány szikrázva keresztül mene; más helyeken is az országban ugyan akkor láttatott.,, – írta a 17. században Cserei Mihály, mint hiteles mugli szemtanú, aki asztrális alakként beszélt a sárkányról. A korabeli „tudományos” magyarázatok szerint tehát a sárkány nem csak a képzeletben létező természetfeletti lény volt.
A legtöbb régi leírás szerint a sárkányok barlangban, vermekben, mocsaras, iszapos tavakban vagy gödrökben laknak. Az egyetlen, a hangját ma is hallató „sárkányra” a Mecsek hegység északi oldalán, a Baranya megyei Orfű és Mecsekrákos között fekvő Balázs-hegy északkeleti oldalán bukkanhatunk rá. A hegyen egy karsztforrásra bukkanhatunk a sárga négyzet jelölésű turistaút végén. A misztikus helyet nem véletlenül nevezték el Sárkány-forrásnak: a forrás ugyanis elég szeszélyes, néha majdnem egészen elapad, máskor viszont igen bőségesen bocsát ki vizet magából. Amikor éppen hihetetlen mennyiségű víztömeg zúdul ki rajta, félelmetes, morgó hangot hallat. A helyiek évszázadokon át úgy vélték, hogy a mélyben lakó sárkány hallatja ilyenkor a hangját.
Egykor ezen a területen alig éltek emberek, ám a legenda szerint a környékbelieket egy hatalmas, nem túl barátságos sárkány riogatta. A helybéliek igyekeztek is messze elkerülni azokat az erdei területeket, ahol a szóbeszéd szerint a bestia általában felbukkant.
A közel száz kilométerre is elhallatszó morgását jól ismerték a helybéliek, amely abból a barlangból hallatszott, ahol a sárkány „lakott”. És ha ez nem lett volna még elég, nagy előszeretettel csattogtatta a fogait is. Ilyenkor a földeken dolgozó emberek azonnal eldobták szerszámaikat, és a házaikba menekültek. A szüntelen rettegésnek aztán egy meglepő esemény vetett véget a monda szerint: a sárkány hiába vadászott, egyszerűen nem talált zsákmányt, és ezért a harmadik napra teljesen legyengült. Már repülni sem tudott, és csak csúszott-mászott a földön, végül elbújt a barlangjába aludni.
A baranyai sárkányra vonatkozó népi monda szerint egyik éjjel hatalmas vihar tört ki, ami nagy fákat csavart ki gyökerestől, és állítólag még a Mecsek szikláit is elmozdította a helyéről. Olyannyira tombolt az orkánerejű szél, hogy egy óriási követ görgetett a sárkány barlangjának bejárata elé. A sárkány is meghallotta a dübörgést, ám nem tudott kijutni az otthonából, mert a szikla teljesen elzárta a barlangot, és a sárkányt is a külvilágtól. A környéken élő emberek is hamarosan tudomást szereztek róla, hogy a sárkány beszorult a barlangba. Örvendeztek, ünnepeltek és nagy vigasságokat rendeztek. A legenda szerint a sárkány ébredés után a barlang mélyén található nagy sziklamedence vizében megfürdik, és ilyenkor úgy kinyomja abból a vizet, hogy a forrás vastag sugárban buzogni kezd. Amikor azonban abbahagyja a fürdőzést, akkor a forrás vize újra elapad. A múltban a helyiek meg voltak róla győződve, hogy a sárkány ilyenkor minden bizonnyal elaludt, vagy elkóborolt valahová az óriási barlangrendszerben.
A Sárkány-kút, mint időszakos karsztforrás időközben jelentős hírnevet szerzett magának. Nemcsak a természetjárók számára kedvelt túracélpont, hanem a kutatók számára is érdekes jelenségnek számít. A szakemberek éveken át folyamatosan megfigyelték a forrást azt vizsgálva, hogy a forrás működése összefüggésbe hozható-e a korábbi időszakokban történt csapadékhullással és hóolvadással.
Arra voltak elsősorban kíváncsiak, hogy a szűk forrásszájon át milyen rendszerességgel tud kifolyni a víz a vizsgált időszakokban. A kutatók regisztrációs műszereket helyeztek el a barlangban, amelyek folyamatosan küldték a mért adatokat. A tudósok megállapították, hogy a forrásszájon olyan vízkitörések történtek, amik a forrás teljesen önálló, sajátos működésére utalnak.
A triász mészkőben kialakult, nem feltárt szifonrendszerben a karsztvíz olyan szinteket érhet el, melynek következményeként időszakosan megindulnak a vízkitörések – jelentették ki a tudósok. A kifolyások igen intenzíven indulnak meg, majd fokozatosan csökkenő tendenciára váltanak.
A Sárkány-kút jelensége tehát továbbra is rejtély a tudomány előtt.
Egy azonban biztos: A forrás így hidrogeológiai szempontból igen ritka természeti jelenségnek számít.
Az már csak hab a tortán, hogy sárkányunk egy titkos barlangrendszeren keresztül jön át falatozni a Nicola Tesla sárkányrezervátumba. Igazából eléggé mohó és békés állatról van szó. Sőt… következőleg sárkányológus szempontból mutatom be nektek az óriás Lucky-t.
Írta: Csíkos Vanessza, Caminus
