Muglik világa testközelből – 1. rész

Köszöntöm a Mugli világ című rovat olvasóit! 

Ezen a héten eldöntöttem, hogy néhány cikk erejéig beilleszkedek a mugli társadalomba teljesen, én is, mint nem is olyan régen Mr. Fraser és két barátja. Így a varázstalan kalandjaimról fogok most mesélni pár részletben. 

Segítségemre volt szintén Mrs. Wooster, a Szent Mária Kengurucsizma Iskola (és egy fél) intézménynek az igazgatónője. 

Szerkesztő: Nagyon köszönöm, hogy segít nekem. 

Mrs. Wooster: Részemről az öröm, hogy újra találkozunk. *mosoly* 

Sz.: Bele is kezdenék, ha nem probléma. (…) Szóval, mi először is a kedvenc helyed itt a városban? 

Mrs. W.: *elgondolkodik, majd újra mosolyog* Van egy kisebb szórakozóhely. Nem annyira zsúfolt a környéke sem, és inkább régebbi, de annál jobb számokat ad a DJ is. 

Sz.: Na! Akkor megyünk? 

Mrs. W.: Mi az hogy! *nevet* Az a szórakozóhely, amiről beszéltünk ennél a párbeszédnél, valóban hangulatos környéken helyezkedett el. Nem volt sok autó, kisebb családi házak voltak mellette. Szemben pedig egy jó kis park foglalt helyet, ahonnan éppen érződött a frissen lenyírt gyep illata, ami arról árulkodott, hogy nem is hanyagolják el. Egy szóval: tökéletes hely volt. 

Már most kezdtem imádni, hogy eszembe jutott ezeknek a cikkeknek az ötlete, hiszen magamtól a varázsvilágbeli Abszol út mellett, legfeljebb a Covent Garden vagy Piccadilly Circus jutott volna eszembe a mugli helyek közül. 

Mrs. W.: Nos? Akkor bemegyünk? *mosolygott kedvesen az igazgatónő rám* Visszamosolyogtam, majd rávágtam: Természetesen! 

Ha lehet ezt mondani, bent még hangulatosabb volt a légkör, mint kint. Ahogy bementünk, mintha csak az ötvenes-hatvanas évekbe csöppentünk volna. Balra volt a ruhatár, majd szemben velünk, még egy nyitott ajtó állt, amin keresztül be lehetett menni a terembe. Bentről épp lágy jazz zene szólt, ám előtte az ajtó előtt álló biztonsági őr mellett kellett elmennünk. Nem volt probléma, csak annyit nézett meg, hogy volt-e nálunk valami veszélyes tárgy. 

Mikor bementünk, egy lépcsőn kellett lemenni, és annak jobb oldalán sorakoztak a kicsi, kerek asztalok. A lépcső baloldalán – vagy akár, majdnem alatta – volt a bárpult. Szemben velünk a sokkal nagyobb tánctér, és előtte a színpad a DJ-vel foglalt helyet. A bárpult mellett a mellékhelyiségek voltak. Előbb a fiúknak, azután a lányoknak. A tánctér másik oldalán pedig a falnál, sokkal nagyobb asztalok helyezkedtek el, hosszúra nyúlt kanapékkal a fal mentén, amik szintén háttámlákkal voltak elválasztva. 

A férfi, aki a zenéket szolgáltatta, laptopról (a számítógépek modernebb, hordozhatóbb változata) válogatta a különböző számokat, és volt egy pultja is, amin a hangerőt vette le, vagy épp feltekerte, gombokkal. Néhány páros táncolt a laza jazzre, összefonódva, egymás vállára hajtva a fejüket. Ideális szórakozóhely. Ez jutott eszembe, ahogy Mrs. Wooster odahúzott a bárpulthoz, és rendelt mind kettőnknek egy-egy italt. Jól éreztük magunkat, talán jobban is buliztam, mint némely varázslóknak és boszorkáknak fenntartott helyeken. Egy régi, mugli énekesnek a számai főleg megtetszettek nekem, Cliff Richardnak. 

Kívánom jó szívvel, hogy Önök is látogassanak el ide. 

Legközelebb jelentkezem ennek a cikkfolyamnak a második részével.  

Boszorkányosan szép napot! 

írta: Gina Cobbler, Solaris